Utálok bemutatkozó szövegeket írni, éppen a következő ok miatt:
“Pszichiátriai betegként állásokat pályázol meg, és hazudni kényszerülsz az utolsó hónapokról, évekről, mert kórházban voltál és végül nem nyered el az állást, mert pszichiátriai problémád van. A pszichiátriai betegekkel senki sem törődik.”
/Rae Unzicker: Pszichiátriai betegként/
De álljon itt 1-2 bemutatkozó szöveg azok közül, amiket megírni kényszerültem:
“7 évig “kezeltek” paranoid skizofréniával. Elbaszták az életemet. Elegem lett. Nem kell a méregdrága gyógyszerük, egyszerűen lehúzom a klotyón, nem kell az idióta pszichoterápiájuk, se pszichológus, se más. Menjenek a picsába a gyógyszereikkel. Engem ne “gyógyítgassanak”, a saját életemet egyedül is el tudom baszni. Nem kell az asszisztálásuk. Gyógyszer és agymosás. Ennyit tudnak. Baszódjanak meg.”
“Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.”
Szia, örülök, hogy írtál. Talán meglepő lesz, de pont a napokban hallottam rólad. Kancsev (Kancsi, Kancsal, Kancsó) egy borzasztó ember, engem már egy ideje nem kényszerítenek hozzá, más pszichiáterem van. Inni én is szoktam, sajnos, vagy nem sajnos, volt, hogy hosszabb ideig nem, aztán megint, most meg nem tudom, hogy kéne.
Szívemből szóltatok. Nemcsak “beteg” vagyok, hanem alkoholista, biológus, gyámolt stb. Mivel még “csak” 36 km-t bírok lefutni – igazoltan, mert amikor nem dugnak be imádott orvos szüleim Kancsevhez, mivel ő a “spanjuk” (kiváló magyar szó!) – akkor a Nagyerdőn futok, ahol nem látja senki. Ha bármelyik orvos talál még egy alkicseket, aki erre képes, én terjesztem elő a Nobelre, de akkor is én nyertem, és felhívást intézek az emberiséghez, hogy kövessék az életmódomat. Elkövettem hibát, – pl. ráittam Andaxinra, amit nem is piciáter, hanem mindenhez értő őseim adtak be – és elaludtam a Nagyerdőn. De mi nem hibázhatunk, mert figyelnek. Én minden este megiszom egy üveg bort vacsira, néha kettőt is, ha akad munkám dolgozom, előtte futok, a lényeg, hogy ne baszogassanak. De ha ellent merek mondani a szüleimnek, ittam vagy nem, állítják, hogy részeg vagyok. Ebben én vagyok a hibás, mert átkozottul jó kislány voltam, mindig bólogattam, még ha nem is értettem egyet. Először akkor mondtam nemet, mikor szerelmes lettem, egy a szüleim szerint “nem méltó hozzád” csodálatos férfiba. Máig mellettem áll és segít, és külön hála annak a nagyszerű asszonynak, aki mellett végre békében élhet, és aki még az én terhes jelenlétemet is elviseli neki. Na ennyit mára az orvostudomány és technika újdonságaiból! Kitartás, sorstársaim!!! G.